A logisztika dekarbonizációja: hosszú és rögös út

Az éghajlatvédelem és az éghajlati célok elérése nagy és kihívást jelentő feladat minden érintett számára. A DACHSER azonban egyértelműen elkötelezett a fenntartható és éghajlatbarát logisztika felé történő következetes elmozdulás mellett. Burkhard Eling vezérigazgató tömören összefoglalta a konkrét intézkedéseket is tartalmazó stratégiát.

Az éghajlatvédelem túlmutat önmagán
Az éghajlatvédelem túlmutat önmagán

„ESG. Nettó zéró. Fenntarthatósági jelentés. Ezeket a kifejezéseket egy évtizeddel ezelőtt alig ismertük, mára mégis a vállalati stratégiák alappillérévé váltak. És ez jó! E kifejezések mögött ugyanis riasztó tények állnak, amelyek hatásait egyre inkább érzik a világ társadalmai. Dél-Európát nyáron komoly aszály és pusztító viharok sújtották. Az Európai Unió kutatói arról számoltak be, hogy az elmúlt 500 év során a 2022-es nyáron volt Európa legnagyobb aszálya. Ugyanezt a helyzetet látjuk Ázsiában és az Egyesült Államokban is. Az éghajlatvédelem túlmutat önmagán: megnyilvánul benne, hogy komolyan gondoljuk a jövő generációk iránti felelősségünket.

Ez a felelősség mostanra alkotmányos státuszt is kapott Németországban. Nem üres frázis már csupán, hanem éppen ellenkezőleg, jogi és politikai súlya van. A Szövetségi Alkotmánybíróság például 2021-ben alkotmányellenesnek nyilvánította a német éghajlatvédelmi törvény egyes részeit, mivel az nem definiálta elég hatékonyan a 2050-ig elérendő klímasemlegességhez vezető út lépéseit, különösen a 2031 és 2050 közötti évekre vonatkozóan. Más szóval a terhek áthárítása a jövő generációkra nem összeegyeztethető a német alkotmánnyal. A mi nemzedékünknek, nekünk kell cselekednünk. Most.

Tegyünk tehát érte valamit! Váltsuk valódi tettekre az ambiciózus fenntarthatósági projektek nagyra törő szavait! Büszkén mondhatom, hogy a DACHSER-nél nem csak beszélünk erről, hanem járunk is ezen az úton. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy utcára vigyük a fenntarthatóságot — és nem csak képletesen.

Ez a történet egyik oldala. A másik oldal — és ezt nem lehet megkerülni — az, hogy az MIT (Massachusetts Institute of Technology) szállításról szóló klímajelentése szerint a teherautókkal, repülőgépekkel, hajókkal és vonatokkal végzett teherszállítás a világ összes szén-dioxid-kibocsátásának mintegy 8%-áért felelős — a raktárokat és kikötőket is beleszámítva pedig 11%-áért. És ez a szám folyamatosan emelkedik.

A logisztika azért okoz kibocsátást, mert társadalmunk a modern logisztika által kínált lehetőségekből, kényelemből és kényelmi szolgáltatásokból él és virágzik. Igen, a globális logisztikai szolgáltatások visszaszorítása csökkenthetné és csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást. De vajon ez életképes lehetőség? Nem: a logisztika globális, összekapcsolt gazdaságunk gerince. Ez még nyilvánvalóbbá vált, amikor a COVID végigsöpört az ellátási láncokon, és a világ hirtelen áruhiánnyal szembesült. Ráadásul az új piacok megjelenésével a közúti, vasúti, légi és tengeri szállítmányok száma csak növekedni fog. A logisztikai szolgáltatások visszaszorítása a gazdaság éltető vénájának elvágását jelentené. Az ENSZ által 2015-ben kitűzött fenntartható fejlődési célok csak a logisztika segítségével érhetők el. Nyilvánvaló: a logisztika, az éghajlatvédelem és a fenntartható fejlődés szorosan összefügg.

A szén-dioxid-kereskedelem nem lesz elég

Az előttünk álló kihívás „nagyobb vállalkozás az emberiség számára, mint a Marsra repülés”, fogalmazta meg nemrégiben Bernhard Simon, a DACHSER felügyelőbizottságának elnöke. Hogyan lehet a logisztikát szén-dioxid-mentessé tenni, amikor a becslések szerint 2050-re a tehergépkocsival történő közúti szállítás 50 százalékkal fog növekedni? Egyáltalán lehetséges a dekarbonizáció?

Egy ilyen vállalás érintené a teljes közlekedési infrastruktúrát, új irányelveket és jogszabályokat, technológiákat, ingatlanok építését, valamint számos iparág kölcsönhatását és különböző szabályozási kereteket igényelne. Kétségtelen, hogy a dekarbonizált logisztika célja csak akkor érhető el, ha minden érdekelt fél összefog.

A logisztika szén-dioxid-semlegessé tétele CO2-kiegyenlítéssel biztosan nem fenntartható megoldás. Véleményünk szerint a kulcs a hosszú és rögös út megtétele, valamint a kibocsátások ténylegesen aktív elkerülése és csökkentése. Először a saját kibocsátásunkat fogjuk kezelni, és a lehető leggyorsabban csökkenteni, miközben együttműködünk ügyfeleinkkel, szolgáltató partnereinkkel, fuvarozóinkkal és a logisztikai iparág teljes ökoszisztémájával. De hogyan is fogjuk ezt pontosan megvalósítani?

Varázsige biztosan nem létezik, különösen az olyan iparágakban, mint a szállítás és a logisztika. Megvan a válasz? Nincs, mert nem csak egyetlen válasz létezik, hanem több is.

Díjnyertes városi logisztikai koncepciónk, a DACHSER Emission-Free Delivery (DACHSER kibocsátásmentes házhozszállítás) lényege, hogy elektromos furgonokat és teherautókat, valamint nagy teherbírású elektromos teherbicikliket használunk ennek során az „utolsó méterek” teljesítésére bizonyos belvárosi területeken
Díjnyertes városi logisztikai koncepciónk, a DACHSER Emission-Free Delivery (DACHSER kibocsátásmentes házhozszállítás) lényege, hogy elektromos furgonokat és teherautókat, valamint nagy teherbírású elektromos teherbicikliket használunk ennek során az „utolsó méterek” teljesítésére bizonyos belvárosi területeken

Az első lépés

Meg kell tennünk az első lépést. Karbonlábnyomunk csökkentéséhez növelnünk kell a folyamatok hatékonyságát. Javítanunk kell az energiahatékonyságot. Erősítenünk kell a kutatást és az innovációt. És fenn kell tartanunk az üzleti szféránkon túlmutató társadalmi elkötelezettségünket, ahogy mi nevezzük, „vállalati polgárként” is érzékelve a felelősséget.

A DACHSER-nél így cselekszünk:

Folyamathatékonyság: A meglévő logisztikai kapacitások maximális kihasználása
Folyamatosan növeljük a logisztikai folyamatok hatékonyságát. Arra törekszünk, hogy minden rendelkezésre álló technológiát kihasználjunk, a mesterséges intelligenciától a tárgyak internetének (IoT) alkalmazásáig. Fáradhatatlanul dolgozunk a teherautók kapacitásának maximális kihasználásán, legyen szó mega félpótkocsik és hosszabb teherautók használatáról, az üres teherautó-kilométerek elkerüléséről, vagy a kombinált fuvarozásban a multimodális szállítás tudatos alkalmazásáról. A meglévő logisztikai infrastruktúra maximális kihasználása hatalmas potenciált rejt magában az üvegházhatású gázok kibocsátásának elkerülése terén.

Energiahatékonyság: A légifuvarozástól a napenergiáig
Energiahatékonyságunk racionalizálása kettős feladat: a DACHSER karbonlábnyomának 95 százalékát olyan fuvarozók és szállítmányozó cégek okozzák, amelyekre nincs közvetlen ráhatásunk. De ez nem ok arra, hogy hátradőljünk és ne tegyünk semmit. Ehelyett tudatosan igyekszünk befolyásolni a piacot, például fenntartható ajánlatokkal a légi és tengeri logisztika üzletágban, valamint elektromos teherautókra vonatkozó vonzó lízingajánlatoknépszerűsítésével a közúti logisztika területén.

Ami a saját szén-dioxid-kibocsátásunkat illeti, több fronton is cselekszünk. Napelemeket telepítünk logisztikai létesítményeinkre, és jó úton haladunk afelé, hogy 2025-re megnégyszerezzük energiatermelő kapacitásunkat. LED-es világítást, akkumulátorral működő földi szállítószalagokat és hővisszanyerést használunk. Együttműködünk a légitársaságokkal, hogy felajánlhassuk ügyfeleinknek azt a lehetőséget, hogy fenntartható üzemanyagok (SAF) révén mintegy 30 százalékkal csökkentsék légifuvarozásuk karbonlábnyomát. Folyamatban van egy hasonló modell bevezetése a tengeri szállítmányozásra is. Világszerte arra kértük továbbá munkatársainkat, hogy adjanak ötleteket, hogyan fejleszthetnénk a klímavédelmet munkahelyeiken. 39 országból összesen 2100 javaslatot kaptunk dolgozóinktól.

Nemcsak meglévő üzleti modelljeinkbe építjük be az energiahatékonyságot, hanem új vállalkozásainknál is alapvető szempont lett. Díjnyertes városi logisztikai koncepciónk, a DACHSER Emission-Free Delivery (DACHSER kibocsátásmentes házhozszállítás) remek példa erre: elektromos furgonokat és teherautókat, valamint nagy teherbírású elektromos teherbicikliket használunk ennek során az „utolsó méterek” teljesítésére bizonyos belvárosi területeken. Ráadásul segítünk csökkenteni a teherautók okozta dugókat. Ezt a modellt eddig tizenhárom európai nagyvárosban vezettük be, és 2025-ig további tizenegyet tervezünk bevonni.

Kutatás és innováció: elektromos nehéz tehergépkocsik forgalomba állítása

A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése az utakon továbbra is nagy kihívást jelent: az elektromos járművek egyre elterjedtebbek a személyszállításban, de a haszongépjárművek, például a teherautók tekintetében még mindig ritkák. Sürgősen szükségünk lenne emellett zéró kibocsátású technológiákra — akár elektromosan, akár hidrogénnel működőkre — a nagytávolságú szállítást végző teherautók esetében. Ebbe beletartozik a töltési infrastruktúra kiépítése is. A DACHSER-nél a kutatás és az innováció prioritás: három e-mobilitási telephelyünkön, Freiburgban, Hamburgban és Karlsruhéban teszteljük a zéró kibocsátású technológiák alkalmazását a rövid és hosszú távú szállításban, valamint a töltőinfrastruktúrákat és az intelligens energia- és rakománygazdálkodást is. Egy 37 tonna össztömegű, 350 kWh-ás akkumulátorral rendelkező, elektromos teherautót is tesztelünk. Ennek töltési ideje körülbelül 75 perc, hatótávolsága pedig nagyjából 200 kilométer. A Cseh Köztársaságban üzemeltetjük emellett az első teljesen elektromos csereszekrényes szerelvényeket rendszeres távolsági útvonalon. Dióhéjban: haladunk előre, de technológiai partnereinkkel együtt még hosszú út áll előttünk.

A logisztikai létesítményeink tetején található napelemek hozzájárulnak az energiahatékony működéshez
A logisztikai létesítményeink tetején található napelemek hozzájárulnak az energiahatékony működéshez

Aprólékos, egyben izgalmas feladat

A logisztika fosszilis energiahordozók nélküli üzemanyagokra való átállítása kitartást igényel. A dolgok jelenlegi állása szerint 15-20 évbe fog telni, amíg a mostani dízelüzemű teherautóinkat nulla kibocsátású járművekre cseréljük. Hatalmas feladatra vállalkozunk, amely számos szereplőtől igényel cselekvést: logisztikai szolgáltatóktól, szállítópartnerektől és fuvarozóktól, valamint ügyfelektől és jogalkotóktól. A nettó zéró kibocsátású logisztika felé haladva tűpontosan összpontosítanunk kell a hatékonyságra, a műszaki és pénzügyi megvalósíthatóságra, valamint a tényleges fenntarthatósági hatásokra.

A logisztika és a fenntarthatóság kölcsönösen függnek egymástól, és logisztikai szolgáltatóként hatalmas a befolyásunk. A kevésbé szén-dioxid-intenzív iparágaktól eltérően minden erőfeszítésünknek közvetlen hatása van. Számomra ez a feladat egyszerre aprólékos és izgalmas. Nem szabad elkeserednünk a nagyságrendje miatt. Épp ellenkezőleg, minden sikeres hozzájárulásnak, legyen az bármilyen kicsi, arra kell ösztönöznie minket, hogy százszorosára fokozzuk erőfeszítéseinket — hogy meggyújtsuk a szikrát, amely sikeresen átalakít majd egy egész ökoszisztémát."

Olvassa el a „A logisztika dekarbonizálása: hosszú és rögös út” című írást Burkhard Eling vezérigazgató LinkedIn-csatornáján is.

DACHSER világszerte
Kapcsolat
Kapcsolat Erika Kohegyi Consultant for Communication