Robotmanőverek

Az önvezető járművekben nagy lehetőségek rejlenek a logisztika területén. Felhasználásuk egyik módja például a csereszekrények és félpótkocsik automatizált manőverezése. De hogyan lehet ezt biztonságosan és hatékonyan megvalósítani egy forgalmas logisztikai központban? A dél-németországi Langenauban található DACHSER-telephelyen valós üzemben végeztek kutatásokat erre vonatkozóan.

Útközben egy igazi laborban: André Bilz járműprogramozást végez
Útközben egy igazi laborban: André Bilz járműprogramozást végez

A Kamag Precision Tractor felvesz egy üres félpótkocsit a parkolóból, és a 35-ös kapu felé tart. A kormány mögött ülő ember nyugodtan hátradőlhet, miközben a szerelvény önállóan halad. Még valami szembetűnő: a vontatóegység elején, a lökhárító két végén és közepén három nagy, kerek érzékelő található, amelyekből élénkzöld kábelek ágaznak ki a jármű belsejébe. A tetőn további szenzorok és antennák trónolnak.

A DACHSER langenaui (Dél-Németország) telephelyén egy jövőkép válik valóvá: a német Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium által finanszírozott SAFE20 kutatási projekt keretében önvezető járművek működését tesztelik valós körülmények között, üzemi területen. Az itt használt két önvezető jármű folyamatosan dolgozik. Óránként akár 20 kilométeres sebességgel haladva zökkenőmentesen illeszkednek a telep emberek vezette járművekkel és gyalogosokkal teli forgalmába. A telephelyen belüli logisztikára specializálódott Kamag járművein egy biztonsági kísérő ül csak, aki vészhelyzetben készen áll a beavatkozásra. Útjuk során számos kiszámíthatatlan tényezőt kell leküzdeniük, akadályokat kerülnek ki, irányt változtatnak, ügyelnek a gyalogosokra és a keresztirányú forgalomra. Mindez kihívás az érzékelők és a kapcsolódó informatika számára. A Lidar-szkennerek lézerfényt használnak a környezet rögzítésére és digitális kép létrehozására. A tetőn elhelyezett GPS-antenna biztosítja a jármű pozíciójának pontos meghatározását menet közben. A második antenna az infrastrukturális érzékelők adatait fogadja, és ellátja a radar- és kameraadatokból származó, elemzett információkkal a járművet. „A csereszekrények és pótkocsik manőverezése a parkolóhelyekről az átrakóraktárban történő be- vagy kirakodáshoz jelentős automatizálási potenciált rejt magában – különösen, ha figyelembe vesszük a járművezetők körében tapasztalható munkaerőhiányt " – mondja Stefan Hohm, a DACHSER fejlesztési igazgatója.

Annak érdekében, hogy a logisztikai létesítményben a tehergépkocsik minden szempontból biztonságos, automatizált közlekedésének komplex folyamatát lehetővé tegyék, a kutatási projekthez kamerákat és érzékelőket is telepítettek az épületek külső részére. Ha ezek egyike érzékeli például a zebrán átkelő személyt, az önvezető jármű előre megkapja ezt az információt. Még mielőtt a jármű befordulna a sarkon, és az átkelő személy látóterébe kerülne, csökkentheti a sebességét, és szükség esetén azonnal megállhat.

A forgalom áramlatába illeszkedve

„A telephelyünkön zajló, vegyes üzemi tevékenységek szempontjából kulcsfontosságú, hogy az autonóm járművek ne jelentsenek akadályt" – mondta André Bilz, a DACHSER Truck&Terminal Equipment csoportvezetője. Az aktuális szabályozások szerint csak 6-8 km/h sebességgel lehet ilyen járműveket üzemeltetni a vonatkozó biztonsági előírások betartásával. Az itt tesztelt járművek viszont háromszor olyan gyorsak, akár 20 km/órás sebességgel is haladhatnak. Illeszkedniük kell a haszongépjárművekkel, egyéb járművekkel és gyalogosokkal kiegészült „normál" forgalom áramlatába. „A telephelyen az olyan összetett szállítási feladatokat, mint a csereszekrények és félpótkocsik mozgatása, a speciális járművek önállóan végzik az automatizálási zónán belül " – mondta André Bilz.

A kutatási projekt három és fél éven át vizsgálta, hogyan működhet mindez logisztikai gyakorlatban. Fontos alapvető kritériumokat rögzítettek, például egy átfogó biztonsági koncepciót, amelyet valós körülmények között, folyamatos üzemben teszteltek és értékeltek. A projekt eredményeit most beépítik az átrakóközpontokban történő automatizált áruszállítás jogszabályoknak megfelelő keretfeltételeinek kidolgozásába. A SAFE20 projektben a DACHSER mellett hét partner vesz részt. Ezek közé tartozik az anyagáramlással és logisztikával foglalkozó Fraunhofer IML, valamint a közlekedési és infrastrukturális rendszerekkel foglalkozó Fraunhofer IVI. A hannoveri ZF Commercial Vehicle Systems a projekt koordinátora, egyben a Kamag PT vontatóegység átalakításának felelőse. A Kamag Transporttechnik szállította a két speciális járművet, amelyeket a projekt résztvevői megfelelő érzékelőkkel és az adatfeldolgozáshoz szükséges fedélzeti elektronikával szereltek fel. Az erre a területre szakosodott SICK AG szállította a szenzorokat, és vezető szerepet játszott a biztonsági koncepció kidolgozásában. Az automatizálásban szakértő Götting a jármű aktuális helyzetének meghatározásához szállított fontos alkatrészeket.

Az aktuális szabályozások szerint csak 6-8 km/h sebességgel lehet ilyen járműveket üzemeltetni a vonatkozó biztonsági előírások betartásával.

André Bilz és Christoph Ehrhardt, a Corporate Research & Development Trends and Technology Research részlegének vezetője pozitív következtetést vont le a valós körülmények között végzett nagyszabású tesztből: „Még nincs sorozatgyártásra kész megoldásunk, de értékes tapasztalatokkal és adatokkal gazdagodtunk, amelyek előrevetítik a jövő útját" – mondta Ehrhardt. Bilz úgy véli, már most bebizonyosodott, hogy a biztonságos vegyes üzem lehetséges. „A folyamat megbízhatóságának növelése mellett az ütközési károk érzékelhető csökkenésére is számítunk" – mondta Bilz. A járművek nemcsak a csereszekrények, hanem a félpótkocsik manőverezésére is képesek.

Mindkét esetben centiméteres pontosságot igényel a vezetés. Az érzékelők folyamatosan működnek, nem terelődik el a figyelmük, és nehéz fényviszonyok között is használhatók, például szürkületkor vagy napfelkeltekor. „Néha nehézségeink adódtak rendkívül rossz időjárási körülmények között, például erős havazásban, de ezek a problémák is megoldhatók".

A DACHSER langenaui (Dél-Németország) telephelyén egy jövőkép válik valóvá: a német Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium által finanszírozott SAFE20 kutatási projekt keretében önvezető járművek működését tesztelik valós körülmények között, üzemi területen.
A DACHSER langenaui (Dél-Németország) telephelyén egy jövőkép válik valóvá: a német Gazdasági és Éghajlatvédelmi Minisztérium által finanszírozott SAFE20 kutatási projekt keretében önvezető járművek működését tesztelik valós körülmények között, üzemi területen.

Értékes kiegészítés

A járművezetők körében tapasztalható munkaerőhiány idején az autonóm járművek hasznos segítséget jelenthetnek. A telephelyen történő manőverezés azonban még nem teljesen lehetséges emberek nélkül. A pótkocsikat nem csupán vontatni kell, hanem csatlakoztatni is a vontató különböző rendszereihez, ez pedig egyelőre manuális munkát, emberi beavatkozást igényel. A rendszer széles körű használata költséghatékonysági szempontból is átgondolásra szorul – a DACHSER évtizedek óta használt, elektronika nélküli csereszekrényes rendszere ebből a szempontból jóval egyszerűbb és olcsóbb megoldás.

A SAFE20 fontos eredménye a jövőbeli piaci megoldások lehetőségeinek azonosítása. Az úttörő kutatási projekt azonban egyértelműen bebizonyította, hogy az önvezető járművek gazdaságos és biztonságos használata a zárt telephelyen zajló logisztikai folyamatokban kézzelfogható közelségbe került.

DACHSER világszerte
Kapcsolat
Kapcsolat Erika Kohegyi Consultant for Communication