vissza

Új vezető a LIEGL & DACHSER Logisztikai Kft. pénzügyi osztályának élén

Vadász László a nyár folyamán vette át az osztály vezetését

Új pozíciójában a szerteágazó tudással rendelkező szakember mintegy 20 fő munkáját irányítja majd.

Vadász László, a LIEGL & DACHSER Logisztikai Kft. új pénzügyi vezetője
Vadász László, a LIEGL & DACHSER Logisztikai Kft. új pénzügyi vezetője

Vadász László 22 év, pénzügyi területen eltöltött tapasztalattal rendelkezik. A szakember a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerezte meg diplomáját. Azóta különböző multinacionális vállalatoknál töltött be a pénzügyi területhez kapcsolódó munkaköröket. Karrierje folyamán mind vertikálisan, mind horizontálisan végigjárta a szakmai lépcsőfokokat. Az évek során dolgozott könyvelői, elemzői, kontrolleri és pénzügyi vezetői pozícióban is. Ennek köszönhetően a pénzügy három fő területén is átfogó ismereteket és tapasztalatot szerzett, így komoly rálátással rendelkezik a számvitel, az adózás és a kontrolling kérdéskörére is. Ugyanakkor ágazati tapasztalata is nagy segítséget jelent számára új pozíciójában. Szakmai életútja folyamán dolgozott állatgyógyszereket forgalmazó kereskedelmi vállalatnál, FMCG gyártócégnél, illetve szolgáltatást nyújtó cégnél is. Minderre a tapasztalatára a DACHSER Magyarországnál is szüksége lesz, mert a vezetése alá tartozó területen összesen 20 fő munkáját irányítja.

„Az új pozíciómban legfontosabb erősségemnek az ágazati, illetve a szakterületek közötti tapasztalatomat tartom." Vadász László

Vadász László legfontosabb feladatai közé a folyamatok fejlesztése, hatékonyabbá tétele, a DACHSER elvárásainak cégcsoportos szinten történő megfelelés mellett a magyar jogszabályi követelmények betartása, kintlevőség-kezelés, készpénzgazdálkodás, valamint a fenti feladatokhoz kapcsolódó kockázatkezelés tartozik.

Szerteágazó tapasztalat

„Az új pozíciómban legfontosabb erősségemnek az ágazati, illetve a szakterületek közötti tapasztalatomat tartom. A logisztika új terület számomra, de már most látom, hogy nagyon sok dologban hasonlít a gyártásra, ott ugyanis szintén szigorú időkeretek közé szabályozva jöttek egymás után a lépések. Ugyanakkor a szolgáltatási szektorban szerzett tapasztalatomat itt is kamatoztatni tudom. Ezekre alapozva fejleszthetem a DACHSER folyamatait.” – mondta el Vadász László, a LIEGL & DACHSER Logisztikai Kft. új pénzügyi vezetője.

DACHSER világszerte
Kapcsolat
Kapcsolat Erika Kohegyi Consultant for Communication