A DACHSER kibővíti willebrocki telephelyét

A DACHSER Belgium kiterjeszti Antwerpen melletti Willebroek-i telephelyét. Az átrakó raktár és a helyi parkolói létesítmények bővítése már idén nyáron elkezdődött és a tervek szerint az év végéig be is fejeződik. 

DACHSER Willebroek

A DACHSER Belgium 1975 óta képviseli magát piacon, amikor Kuurne-ben létrehozta első telephelyét. 1995-ben változás állt be a cég életében, amikor a DACHSER Willebroekba költözött. 15 év után ez a telephely is kinőtte magát és felmerült az igény egy teljesen új központi átrakó ratkár létrehozására. A terv megvalósult és ennek eredményeként az egész fióktelep 2014 -ben a De Hulst ipari parkba költözött. 

A jelenlegi átrakó raktár területe 7000 m2, ami 68 rakodóállomással rendelkezik. A tervek szerint a raktár további 2000 m2-el és még 19 rakodóállomással bővül, így a teljes raktári terület összesen 9000m2-re és 87 rakodó állomásra fog gyarapodni. A helyszíni parkoló is tovább terjeszkedik, alapterülete 7500 m2 fog megemelkedni. A mostani kapacitások növelésével a DACHSER Willebroek készen áll a jövő kihívásaira. „Az európai gyűjtőáru forgalom növekedése tette szükségessé azt a lépést, hogy 2014-ben új helyszínre költözzünk, aminek második befejezési szakaszához most érkeztünk meg” - mondja Frans van Bedaf, a DACHSER willebroek -i üzletágának vezérigazgatója. „Büszkén jelentem ki, hogy mind a 115 willebroeki alkalmazott elkötelezett hozzáállása és logisztikai szakértelme vezetett az üzletág növekedéséhez és sikeréhez.” Az építkezés idén júniusban indult útjára, és a tervek szerint fél éven belül be is fejeződik.

Központi helyen a DACHSER hálózatában

Aat van der Meer, a DACHSER Benelux ügyvezető igazgatója elégedetten tekint vissza az elmúlt évekre: „A DACHSER Belgium központi elhelyezkedése miatt fontos láncszem a hálózatban az európai áruforgalom számára. Az antwerpeni kikötő közelében található telephely folyamatos növekedésével tovább erősítjük ellátási láncunkat Belgiumban és a Benelux régióban egyaránt. Ügyfeleinknek teljes körű megoldást kínálunk, amely zökkenőmentesen ötvözi a közúti szállítást a légi és tengeri szállítmányozással, mindent egy kézben tartva. Mi, a DACHSER -nél ezt Interlocking-nak nevezzük.”

DACHSER világszerte
Kapcsolat
Kapcsolat Zsuzsanna Szuhay