vissza
Ügyféltájékoztatók Hírek

Budapestet érintve köti össze Észtországot Horvátországgal a DACHSER új útvonala

A logisztikai szolgáltató a DACHSER kassai fióktelepének működését erősíti a Kassa-Lengyelország és Kassa-Románia új szállítási útvonalak indításával. Ezzel a magyarországi telephelyeket is érintő szállítmányozási szolgáltatással március elejétől teljessé vált a DACHSER észak-kelet és dél-kelet-európai régiókat összekötő tranzitfolyosója, Észtországtól Horvátországig.

Budapestet érintve köti össze Észtországot Horvátországgal a DACHSER új útvonala

Idén márciusban indult el a DACHSER Rzeszów (Délkelet-Lengyelország) – Kassa útvonal, ennek köszönhetően a Kelet-Szlovákiából egész Lengyelország területére irányuló szállítások mindössze 24-48 órát vesznek igénybe, a távolabbi helyszíneket, például az észak-lengyelországi szczecini kirendeltséget pedig 72 órán belül szolgálják ki. „Az új szállítási vonallal hatékonyabbá válnak a szállítások a két ország között, de az együttműködés nem áll meg Lengyelországban. Mivel az új útvonal az észak-kelet dél-kelet európai tranzitfolyosó része, megkönnyíti Észtországba, Litvániába és Lettországba irányuló és az onnan induló szállításokat is” - mondta el Stanislav Balog, Branch Manager, DACHSER Kassa. 

Két további, Kassáról és Kassára induló járat egészíti ki a kelet-európai szolgáltatást

A DACHSER másik új, 2022 márciusa óta üzemelő járatvonala Kassát köti össze Romániával. Az új útvonal Magyarországot átszelve 24-48 óra alatt éri el Aradot. A DACHSER magyarországi telephelyét érintve pedig közvetlen kapcsolatot biztosít Ljubljana és Zágráb irányába, ugyanis Pilisvörösvárról naponta indulnak járatok ezekbe a városokba.

A tiszaújvárosi telephelyről tavaly szeptember elején indult el a cég járata Kassára, amellyel a DACHSER Magyarország teljes területéről már egynapos kiszállítást biztosít Szlovákia összes régiójába. A Kassáról indított új járatnak köszönhetően így Tiszaújváros is könnyebben és gyorsabban éri el Lengyelországot és a Baltikumot. Így a Kassáról délre irányuló szállítmányok rövidebb idő alatt érnek Romániába, Szlovéniába és Horvátországba. Mindez új lehetőségeket nyit meg a potenciális ügyfelek előtt.

„Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből adódóan fontos szereplője a Kelet-Közép-Európa észak-déli szállítási útvonalának. Pilisvörösvári központunkból több járat indul naponta a régió országaiba, amely gyorsabb kiszállítást biztosít mind európai, mind magyar ügyfeleink számára”- tette hozzá Brandhuber Ákos, Operations Manager, Liegl&Dachser Kft. Pilisvörösvár. 

DACHSER világszerte
Kapcsolat
Kapcsolat Zsuzsanna Szuhay